A modern endoszkópos laparoszkópos rendszerek több összetevőt egyesítenek, köztük nagy felbontású optikai eszközöket, száloptikás megvilágítást, trocar-portokat és apró sebészi eszközöket, amelyek lehetővé teszik a pontos nőgyógyászati beavatkozásokat minimális szövetkárosodással. Ezeknek a rendszereknek a szíve általában egy merev vagy félmerev laparoszkóp. Számos újabb modell most már chip-a-csúcsra szerelt videóérzékelővel rendelkezik, amelyek a képeket közvetlenül a készülék végén rögzítik. Ez megszünteti az idősebb száloptikás kötegek szükségességét, és jobb képminőséget biztosít anélkül, hogy a műszerek méretét növelné. A sebészek jó irányítást érnek el úgy, hogy testhelyzetüket úgy állítják be, hogy kezük, a kamerakép és a műtét alatt álló terület egy ún. ergonómiai háromszöget alkossanak. Ez a beállítás segít nekik természetesebben megítélni a távolságokat, és óvatosan dolgozni a körülbelül 3–5 milliméteres metszésekön keresztül. Speciális inszufflációs eszközök biztosítják a hasüreg megfelelő felfújását a műtétek során, így elegendő helyet biztosítanak a munkavégzéshez, miközben a műtét mezőt tisztán tartják a megfigyeléshez.
Az endolaparoszkópos rendszerek abban különböznek a hagyományos laparoszkópiától, hogy ízületes műszereik akár hét különböző irányban is mozoghatnak. Ez lehetővé teszi a sebészek számára, hogy bonyolult területeken – például a méh-csípőszalagok környékén – is könnyen navigáljanak, amelyet a régi típusú merev lencsékkel lehetetlen elérni. A hysteroszkópia másképp működik: a vaginán keresztül jut be a méh belsejébe. Az endolaparoszkópia viszont teljes képet nyújt az has- és medenceüreg területéről, ami alapos diagnózis felállítását és összetett műtétek végzését segíti. Az újabb rendszerek már rég túlléptek a kétdimenziós képek alapszintjén: a sztereoszkópikus háromdimenziós képek mellett az infravörös technológia is segíti a sebészeket, például endometriosis eltávolításakor jobban látnak a műtét során. Ne felejtsük el említeni a műszerek méretét sem: az endolaparoszkópos eszközök általában 3–5 milliméter átmérőjűek, míg a hagyományosak 5–10 milliméteresek.
A laparoszkópos endosebészet rövidebb gyógyulási időt eredményez a hagyományos nyitott módszerekhez képest. A tanulmányok szerint a kórházakban a műtét utáni átlagos tartózkodási idő 50–70 százalékkal csökken, és sok beteg már egy nap múlva hazatérhet. Több központban végzett, összesen 1200-nál több eljárás adatai alapján kb. nyolc százaléka a nőknek – azaz tízből nyolc – egy héten belül visszatérhet a mindennapi tevékenységeihez. Ez lényegesen gyorsabb, mint a nyitott műtétek után általában szükséges négy–hat hét. Miért történik ez? Az ilyen minimálisan invazív beavatkozások során egyszerűen kevesebb károsodás éri a szöveteket, emellett a sebészek sokkal nagyobb pontossággal tudnak műtétet végezni. Ez a kombináció körülbelül negyven százalékkal csökkenti a test gyulladásos válaszát, ahogy azt a múlt évi „Surgical Outcomes Journal” című szakfolyóiratban közölték.
Az endo laparoszkópos beavatkozások során körülbelül 3–5 milliméteres, apró metszéseket alkalmaznak, amelyek majdnem láthatatlan heghez vezetnek. Ez különösen fontos a gyermekvállalásra képes korú nők számára, akik aggódnak testük megjelenése miatt, illetve attól, hogy később esetleg problémákat okozhat a fogamzásuk. Több központban végzett tanulmány szerint az ilyen minimálisan invazív műtétek után körülbelül 95 százaléknyi beteg elégedett a keletkezett hegek megjelenésével. Ez lényegesen jobb eredmény, mint a hagyományos nyitott műtéteknél szükséges hosszú, jól látható metszések (általában 4–10 centiméteresek). Az hasi fal épségének megőrzése nemcsak a fizikai gyógyulást gyorsítja, hanem további előnyt is nyújt: sok nő kevesebb aggodalmat érez a heg megjelenése miatt terhesség vagy közelségi kapcsolat idején, mivel ezek a pillanatok gyakran fokozott figyelmet fordítanak a testképre és az önbizalomra.
Az endometriosis kezelésének megközelítését jelentősen megváltoztatta az endo-laparoszkópos technika fejlődése. Ez segít a gyógyászoknak pontosan meghatározni a betegség stádiumát, teljesen eltávolítani a laesiókat, és szükség esetén megőrizni a termékenységet – ami különösen fontos a mélyen infiltráló endometriosis (DIE) eseteiben. A nagyfelbontású képek tízszeres nagyítási lehetősége révén a sebészek sokkal részletesebb képet kapnak azokról a laesiókról, amelyek a hasüreg belső hártyájának (peritoneum) felszíne alatt több mint öt milliméterrel behatolnak. Ez megkönnyíti az rASRM-osztályozási irányelvek követését és az egyes betegek konkrét körülményeihez igazított műtéti tervek elkészítését. A speciális, íves mozgást lehetővé tevő műszerek segítségével gondosan eltávolítható a DIE-szövet érzékeny területek közeléből, például az úgynevezett uterosacrális szalagokból, a bél falából és a hólyag külső burkából. Ezek a műszerek csökkentik a hőátadást, és megakadályozzák a környező egészséges szövetek károsodását a beavatkozás során.
Tanulmányok szerint ez a módszer körülbelül 92%-os elváltozás-eltávolítást eredményez, ami jobb, mint amit általában a szokásos laparoszkópos technikákkal érünk el (kb. 78%). Fontos megjegyezni továbbá, hogy hogyan segíti az ovarium funkciójának megőrzését. A nők többsége az AMH-szintjét gyakorlatilag változatlanul tudja megőrizni a műtét után – ezt a szövetmegőrzési adatok alapján kb. 89% esetében figyelhetjük meg. Amikor konkrétan IV. stádiumú betegségről van szó, sok beteg továbbra is fájdalomcsillapító hatást észlel két év elteltével – ezt kb. 73% esetében jelentik. Néhányan akár természetes fogantatásra is képesek lesznek csupán 18 hónapon belül – ez kb. 42% esetében valósul meg. Az újabb bipoláris zárótechnológia itt döntő jelentőségű: megóvja az érzékeny tüszőket, miközben a sebészek a petevezetők és a környező ovarium-struktúrák közvetlen közelében dolgoznak.
Az endolaparoszkópos technológia terjedését jelenleg főként a pénzügyi kérdések, a megfelelő képzés hiánya és a kórházi munkafolyamatok ellenállása akadályozza. Egy teljes sebészeti műtőberendezés bevezetése és üzembe helyezése általában több mint fél millió dollárba kerül, ami komoly pénzügyi akadályt jelent különösen a kisebb közösségi kórházak vagy korlátozott forrásokkal rendelkező intézmények számára. A legtöbb sebésznek kb. 40 óránál több időre van szüksége szimulátorokon ahhoz, hogy jártasságot szerezzen összetett eljárásokban, például a retroperitoneális diszekcióban, de jelenleg kevés szabványosított képzési program áll rendelkezésre. Az üzemeltető termek személyzete is jelentős ellenállást tanúsít. A egészségügyi innovációt vizsgáló legújabb felmérések szerint az orvosi létesítmények körülbelül egyharmada belső ellenállással néz szembe, amikor ezeket az új, minimálisan invazív rendszereket próbálja bevezetni.
Sok orvosi intézmény számára a továbblépés lépésről lépésre történő változtatások bevezetését jelenti, nem pedig egyszerre történő átalakítást. Egyes kórházak felügyelt, élő műtéti esetek megfigyelésével kezdik, ahol tapasztalt sebészek figyelik a képzésben részt vevő orvosok munkáját. Más intézmények gyakorlati vizsgákkal igazolják a képességeket, nem csupán írásbeli vizsgákkal. A különböző szakorvosok korai bevonása segít mindenkinek jobban megérteni a saját szerepét. Az új technológiák egyre könnyebbé teszik a beavatkozások elvégzését is. Például az okos rendszerek jelenleg a műtét során megjelenítik a fontos teststruktúrákat, így a sebészek pontosan láthatják, hová kell eljutniuk. Speciális kesztyűk, amelyek rezgést adnak, ha bizonyos szövetekhez érnek, segítenek az orvosoknak érezni, mi történik, még akkor is, ha a látási viszonyok korlátozottak. A jövőben valójában elég forradalmi dologra lehet számítani. A felhőalapú rendszerek valós idejű nyomon követhetnék a műtétek lefolyását, lehetővé tennék a szakértők távoli tanácsadását, és hónapok vagy évek során figyelhetnék a képességfejlődést. Ez teljesen megváltoztatná a gondolkodásmódunkat az endoszkópos műtétekről, és olyan folyamattá alakítaná őket, amely folyamatosan javul az aktuális teljesítményadatok alapján, nem csupán a hagyományos módszerek követésével.
Forró hírekLegyen szakmai együttműködés vagy ipari csere.
EN
